Nagyon bejöhet Orbán Viktor legújabb terve – új időszámítás veheti kezdetét
A nehéz esztendők után idén új erőre kaphat a magyar gazdaság, és az életszínvonal ismét dinamikusan emelkedhet.
Az építési és közlekedési minisztert az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottsága hallgatta meg.
Lázár János építési és közlekedési minisztert kedden hallgatta meg az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottsága. A tárcavezető a meghallgatáson hangsúlyozta: „a beruházásoknál a magyar alapanyag, magyar szaktudás, magyar munka és magyar profit a cél”, valamint hamarosan a kormány elé kerül a hosszú távú vasútfejlesztési stratégia – idézte az Index.
Lázár János beszámolóját azzal kezdte, hogy a kormányon belül most zajlanak az egyeztetések a 2024-es költségvetésről, ezt követően az elmúlt egy évről részletezte, hogy
Lázár János felidézte, hogy az ÉKM-hez került a közlekedés, mintegy 32 ezer kilométernyi úthálózat van a magyar állam kezében, „így minden képviselő érintett ebben a kérdésben”, ezzel majdnem a legnagyobb minisztériumok közé tartozik a tárca.
A miniszter azt is elmondta, hogy az építéseket, állami beruházásokat lebonyolító ügynökségek, amelyeket a 2002 utáni kormányok hoztak létre, megszüntették, majd helyettes államtitkárságként integrálták a minisztériumba. Az ott dolgozók körülbelül 30 százaléka nem vállalta a minisztériumi munkát. Négy helyettes államtitkárság van, egy az útépítésekkel, egy a vasútépítéssel, egy magasépítéssel, egy pedig a csatornázással foglalkozik – sorolta.
Lázár János szerint ez milliárdokban mérhető megtakarítást jelent, ugyanakkor elismerte:„Sok kritikát kaptam a törvényhozásban és a fejlesztések világában, hogy ezzel gyengítem az állam végrehajtó képességét. Fontosnak tartom, hogy a költségvetési mozgástér átalakulása mellett az állam megvalósítási képessége koncentrált legyen. Szerettem volna az állami beruházások felügyeletét közelebb hozni a minisztériumhoz és a törvényhozáshoz”.
A tárcavezető úgy érzékelte, hogy az állami beruházások lebonyolítása túl távol került a költségvetést benyújtó kormánytól és az azt elfogadó Országgyűléstől azzal, hogy ügynökségek, lebonyolító cégek hálózata szerveződött. Ezt szerette volna „karcsúsítani” és átláthatóbbá tenni, „konzervatív, feszes, fegyelmezett irányítási rendszer van, ami a források kontrollját érthetőbbé teszi”.
„A kormányzati munkám általában arról szól, hogy problémákat, nehézségeket kell megoldanom.
Nem olyan portfóliót kaptam, ami túlzottan népszerű, számos nehéz döntést kellett meghozni.
Nyugodtan ülök a miniszteri székben, erre a tárcára senki nem vágyik” – jelentette ki Lázár János.
Az ülésen Lázár három joganyagról beszélt, ezek között van az építésügyi törvény, a helyi építési szabályozás, valamint az örökségvédelem. Ebből egy nagy építészeti csomag áll össze, ami harminckét év után új keretet teremt, sok szó esett róla a nyilvánosságban, volt előzetes társadalmi egyeztetés, lesz is még. Valamint Lázár János a frakciókat a parlamenti vita kezdete előtt szeretné külön tájékoztatni a részletekről. Komplett újraszabályozás vár az építésügyre és építésgazdaságra, „lesznek ízlésviták, érdekviták, külföldi vállalatok sértve érzik majd magukat” – tekintett a jövőbe a miniszter.
„Magyar alapanyag, magyar szaktudás, magyar munka és magyar profit, ezt célozzuk meg”
– foglalta össze Lázár.
Példaként említette, hogy a paksi atomerőmű építésének „gigantikus” cementigénye lesz, miközben nincs magyar tulajdonú cementgyár. A tárcavezető azt sem tartja helyesnek, hogy a bányakapacitás jelentős része külföldi kézben van, ebből a szempontból „Magyarország megszállt ország”, „óriási” a pénzkiáramlás. A tárcavezető ezt a patrióta gondolkodást nem látja ellentétesnek az Európai Unió alapelveivel, mert más tagországok is képesek védeni a saját piacaikat – idézte a minisztert a lap.
Nyitókép: Lázár János Facebook-oldala
***